Zöld világ

Itt vannak a részletek a kormány klímavédelmi akciótervéről

Itt vannak a részletek a kormány klímavédelmi akciótervéről

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztató keretében ismertette a kormány klímavédelmi akciótervének részleteit. Többek között megtudhattuk, hogy a Mátrai Erőmű lignites egységei 2025-ben zárhatják be kapujaikat, és gáztüzelésű blokkok települhetnek a helyükre, illetve 10 év múlva már minden második forgalomba levő busz elektromos meghajtású lehet. Folytatódik az elektromos autó vásárlását támogató program, az újítás ebben az lesz, hogy a kis és olcsóbb autók nagyobb támogatást kaphatnak a jövőben (eddig 1,5 millió forint volt).

Több ezer munkahely szűnhet meg a szén magyarországi eltűnésével, de megvan a megoldás

Több ezer munkahely szűnhet meg a szén magyarországi eltűnésével, de megvan a megoldás

A megújuló energia iparban, de még inkább az épületek energiahatékonyságának javításához kapcsolódóan a gép- és építőiparban annyi új munkahely jöhetne létre az Észak-magyarországi régióban, mint amennyit a Mátrai Erőmű 2030-ig tervezett "zöld" átalakítása veszélyeztet. Ezzel a létrehozható munkahelyek száma várhatóan 2030-ban még nem, csak 2050 körül éri majd el a szén és a lignit hazai villamosenergia-termelésből való kivezetésével nagy eséllyel megszűnő munkahelyek számát. Az energiahatékonysági ágazat élénkítése ezért a zökkenőmentes dekarbonizációs átmenet kulcsa lehet a régióban az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) jelentése szerint.

Klímavédelem miatt támadja Magyarország az EU új szabályát

Kilenc tagállam szakterületi vezetői újabb kísérletet tettek arra, hogy az első Mobilitási Csomag várható káros hatásait mérséklő lépésekre bírják rá az Európai Bizottságot. Az országok közös álláspontja szerint a tervezett intézkedések az unión kívüli fuvarozók számára biztosítanak versenyelőnyt, ráadásul több ponton ellentétesek az európai klímavédelmi törekvésekkel.

Magyarország Brüsszelben lobbizik a nagyobb klímavédelmi támogatásért

Magyarország Brüsszelben lobbizik a nagyobb klímavédelmi támogatásért

Igazságos részesedést szeretne Magyarország az európai zöld megállapodáshoz kapcsolódó, a méltányos átállást támogató alapból - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Brüsszelből telefonon az MTI-nek.

Radikális átalakulás előtt áll a hazai napenergia termelés támogatása

Radikális átalakulás előtt áll a hazai napenergia termelés támogatása

Az Európai Unió éghajlat-politikai célkitűzéseinek részeként elindított, megújuló erőforrásokból előállított energiatermelés nagyvonalú támogatási rendszert eredményezett, amely Magyarországon is látványos beruházásokat indított el a napenergia termelés széleskörű elterjesztésére. Az állam azonban belenyúlt a támogatási rendszerbe, ami átrendeződést indíthat el piacon.

Döntést hozott a Coca-Cola, változnak a kupakok

Döntést hozott a Coca-Cola, változnak a kupakok

A szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére hamarosan országos szemléletformáló kampányt indít a Coca-Cola, melynek részeként valamennyi üdítőitaluk kupakját lecserélik: az adott márka logója helyett a palack újrahasznosítására buzdító grafikát helyezik el a záróelemeken - derült ki a társaság által közzétett közleményből.

Reagáltak az ásványvízgyártók Orbán Viktor bejelentésére

Reagáltak az ásványvízgyártók Orbán Viktor bejelentésére

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség és tagvállalatai támogatnak minden olyan kormányzati kezdeményezést, amely lehetővé teszi a műanyag és alumínium palackok minél nagyobb arányú visszagyűjtését, és azok ismételten italcsomagolásként történő felhasználását. Közleményükben javasolják ezért egy a kormányzat, az italgyártó vállalatok és a kereskedelmi szektor képviselőiből álló munkacsoport mihamarabbi felállítását, amely közösen határozná meg az italcsomagolások minél nagyobb arányú visszagyűjtését lehetővé tevő rendszer kialakítását.

Forradalmi újításról tárgyal a Tesla

Forradalmi újításról tárgyal a Tesla

Nagy költségcsökkentést hajthat végre a Tesla a kínai Gigafactoryban a Reuters forrásai szerint, akik arról számoltak be, hogy a Tesla és a kínai akkumulátorgyártó CATL tárgyalásai előrehaladott stádiumban vannak. Ha a kollaboráció létrejön, akkor a Teslának lehetősége nyílik, hogy kobalt-mentes akkumulátorokat használjon a Kínában gyártott járművekben, a kobalt az akkumulátorok egyik legdrágább komponense.

Bajba kerülhet az EU a brit szélerőművek nélkül - Áll a bál az Európai Bizottságban a Brexit után

Bajba kerülhet az EU a brit szélerőművek nélkül - Áll a bál az Európai Bizottságban a Brexit után

Még Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke is bírálta az uniós intézmény döntését, mellyel az a Brexitre hivatkozva megszüntette az Egyesült Királyság tagságát az Északi-tengeri szélenergia együttműködési platformban annak ellenére, hogy az együttműködés hivatalosan nem is az EU testülete. A szervezet több tagországa és iparági vélemények szerint a lépés negatív hatást gyakorolhat az európai offshore szélerőmű-telepítések alakulására, és kockázatot jelent a közös klímavédelmi célok elérésére is.

50 százalékkal is visszaeshet Kína szélerőmű telepítése

50 százalékkal is visszaeshet Kína szélerőmű telepítése

A koronavírus megjelenése előtt is szűk volt a szélerőmű alkatrészek kínálati oldala Kínában, azonban a járvány jelentősen, 10-50 százalékkal csökkentheti a 2020-ra prognosztizált szélkerekek telepítését. Az Egyesült Államok is bajba kerülhet, ugyanis jelentős részben Kínából importálja a szükséges alkatrészeket a szélturbináihoz. Az üzembehelyezések pedig kockára tehetik a projektekre adott állami támogatásokat.

Egyre súlyosabb Magyarország energiafüggősége - Ez lehet a megoldás

Egyre súlyosabb Magyarország energiafüggősége - Ez lehet a megoldás

Az Európai Bizottság szerint a kontinens államai már nem tudják előállítani saját energiaigényük felét sem. Az Európai Unió tagállamai, benne Magyarország évi 600 milliárd eurót költenek energiahordozók importjára, ami az éves energiaszükségletük csaknem 50 százaléka, miközben 500 milliárd eurót pazarolnak el évente az energiaveszteség miatt. A veszteség 40 százalékáért az európai épületállomány felel, mivel azok közel 55 százaléka szigetelés nélküli – derül ki a Knauf Insulation felméréséből.

92 hektár erdőt vágna ki a Tesla, de egy német bíróság megállította

92 hektár erdőt vágna ki a Tesla, de egy német bíróság megállította

A Tesla németországi Gigafactoryjának építése a helyi környezetvédők nemtetszését váltotta ki, mivel a gyár megépítéséhez meg kell tisztítani a területet, amely rengeteg fa kivágásával jár, valamint az ottani vadvilágot is veszelyezteti. Most egy német bíróság felszólította a gyártót, hogy azonnali hatállyal állítsa le az erdőterületen található fák kivágását.

Saját részvényeket vásárolt a PannErgy

A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül február 10. és február 13. között 4 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.

Folytatódó növekedés az Alteonál

Folytatódó növekedés az Alteonál

Ma reggel tette közzé az Alteo a negyedik negyedéves számait a BÉT honlapján. Jelentősen nőtt a társaság árbevétele és EBITDA-ja, azonban a nettó eredmény csökkenést mutatott éves összehasonlításban.

Feje tetejére állhat a világ, egy olajcég lehet a bolygó legnagyobb áramtermelője

Feje tetejére állhat a világ, egy olajcég lehet a bolygó legnagyobb áramtermelője

A Scope Ratings elemzése alapján rendben van a közmű vállalatok hitelképessége, és ez 2020-ban is így maradhat. Az iparágban jelentős a politikai kockázat, azonban az alacsony kamatok és a zöldfinanszírozás növekvő szerepe támogatólag hat a szektorra. A legnagyobb fenyegetettséget azonban szektoron kívülről érkező szereplők, elsősorban a nagy olajtársaságok jelenthetik, akik próbálnak zöldülni, új üzleti modelleket kitalálni.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.